Humor

kedd, április 25, 2006

Ma sokat rohangáltam: 7,20-kor be a gyerekekkel Margittára, ott Attilával vala találkozóm, azért, hogy együtt elmenjünk az "IREK"-hez megbeszélni a háromfázisú áram bekötését a leendő szociális konyhánkba. Aztán 9-re haza, találkozni a hollandokkal, akik mezőgazdasági projektben utaznának, s hosszú vajúdás után eldőlt bennük, hogy Kécbe szerelmesek. Hát mit mondjak, sokat kell még ezt a békát csókolgatni ahhoz, hogy királyfi legyen belőle. A lényeg az, hogy mindent megtettem értük, egész napom rájuk ment. Valamikor Ördögh Sanyi felajánlott nekik 50 hektárt árendába a szalacsi határban, elmentünk hát azt is megnézni, természetesen megkerültük hozzá a világot és szinte még a végét is megkerestük, caplattunk, vagyis inkább caplattak vízben -sárban, hogy aztán kiderüljön, hogy nem tetszik az "árú". Végül Sanyi azzal mentette meg a helyzetet s a hollandok széthullását, hogy felajánlotta: válasszanak maguknak "csillagot", s ráadásként 50 hektárt bárhol, ahol neki földje van. Ettől aztán ezek a drága vízigótok egészen felvillanyozódtak, megtelt a szájuk nevetéssel , nyelvük pedig vigadozással. Mondhatom, az enyém is, bár abban a pillanatban egy sült csirkecombnak jobban örültem volna. Dehát megvan az ideje mindennek...

Közben természetesen éltetni kellett a mikrobusz menetrendjét, cementet-meszet hozni Katinak, aki újsori házukat újítja, délután pedig még be kellett ugornom Nórikával a doktor nénihez, akinek az én lelkem-lányom már szălumâna-t tud köszönni, s utána hálásan telebőgi a sztetoszkópját, mert bár úgy hírlik, hogy a doktor néni nem bánt (anya legalábbis ezt állítja), de azért sohasem lehet azt tudni. Aztán kiugrottunk még Szőlősre, onnan pedig este 7 órára a Transit lovainak a halálában vissza Margittára a "délutáni műszakért", akikkel hazabattyogtunk, s ráadásként mégegyszer kiugrottunk Ördöghékhez. Mire valóban hazaértünk már jócskán elöregedett az idő, s Edith még természetesen elveteményezett a kertben. Ezt nyilván hittel tette, merthogy a hit a nem látott dolgok felől való meggyőződés....

Nincsenek megjegyzések: