csütörtök, komám, szatmár

Tegnap Szatmáron valék, Tamás komám beiktatásáról visszamaradó edényrengeteget kellett vala elszállítani e nemes civisbe. Ott aztán, azontúl, hogy a Kölcsey gimnázium bentlakásának adminisztrá"tóra"-aki egyébként a beiktatást követő gasztronómiai élményért igencsak nagymértékben vala felelős - rövid eligazítást tartott nekünk arról , hogy hogyan kell egy szociális konyhát jól működtetni, még a Kaufland-ba is elvándorolánk, ahol land szinte alig a sok kaufolnivaló miatt, így értelemszerűen münk is igencsak bekaufoltunk. Minekutána sikerült kagylóvégre kapnom a sógort, s így, ennek eredményeként egy rövid családi látogatással tetéztük meg a szatmáron lételt, kedves rokonaink leendő, új otthonába látogatva el. Innen, merthogy számunkra a pénz természetesen sohsem volt probléma, a Jysk nevű céget mentettük meg a gazdasági csődtől, vásárolván abban egy íróasztalt, természetesen a komámnak. Ettől aztán a litván bútoripar is bizonyára fellélegzett, no meg a komám pénztárcája, így aztán könnyű zsebbel odahagyánk Szatmárt, és napunk betetőzéseként Ákoson estebédeltünk, a számunkra igen drága Dobai család vendégszeretetét élvezve. Estván ecsém itt még fotbalozni is befogott, erről az eseményről azonban szavak nem beszélhetnek. Arról viszont mégeannyira sem, hogy hány közlekedési előírást áthágva jutottunk haza attól a gondolattól űzve, hogy nekem az esti, 8 órás misét igencsak celebrálnom kell. Az Úr könyörült, ismét, de azt nem tenném ki ablakba, amit ismét lelkemre nehezített. És vala 11 óra, és sötét, amikor füremedett testem végre ágyba tevém.