kedveskéim, akik olvassátok soraimat, abból a hitből gyógyuljatok, hogy napi rendszerességgel ráláthattok majd életünkre. E szent és nemes cselekményre én ugyanis képtelen vagyok, s eme képtelenségemre felül még a technika ördöge is, akivel amúgy sem vagyok jó viszonyban. Most is blogom külleme jócskán hagy kívánnivalót maga után, orvoslására pedig nem találom magamban az erőt.

egy hét távlatából fontosabb dolgaink eképpen alakulának:

A ótemető területének talajigazítását a markológép elvégezte, nagyon sok gyökeret kitermelt, de sokat benne is hagyott. Azt mondták, ennyire futotta. Annyi bizonyos, hogy az eddiginél jobb állapotba került a terület

Hatalmas szállítmányt kaptunk Hollandiából, hegyén-hátán áll minden, lassan egy nagy kacatteleppé válik az udvarunk.

Szombaton a kerti munkák taposómalmát cserélgetém a szokásos hétvégi lelki gyakorlatokkal, úgymint kátéórák, ifi, s ráadásként egy esküvő is. Idegeskedtem is, ezúttal a konfirmandusok konok, kitartó lustasága és felületessége fölött, akik két hét alatt sem voltak képesek kielégítően magtanulni a tananyagot.

Vasárnap a szokásos hajsza, közben fizikailag sem voltam ép, arcüregem folyamatosan fájt, bizonyára a vírusos influenza maradványa. Sajnos lelkileg sem álltam a helyzet magaslatán, a szolgálatokat is taposómalomnak éreztem. Este énekpróbával zártunk, készülünk a felnőtt kórustalálkozóra, aminek időpontja ugyan van már de helyszíne még nincs.

Hétfőre kirándulást beszéltünk meg ifjainkkal Feketeerdőre, de még aznapra túrkálónapot is szerveztünk, hogy apasszuk kissé a lomhegyet. Főleg bicikliket és bútorokat, babakocsikat, hempergőket árultunk. Ez el is húzódott jócskán, így csak 1 órakor tudtunk elindulni. Ott aztán jól is éreztük magunkat, volt szalonnasütés, gyalogtúra, tollasozás, szalmakrumplisütés s hirtelen bealkonyulás, mire aztán elég nagy izgalomban kezdtük szedni a sátorfánkat, ismerve a kéci szülők aggódási potenciálját. Természetesen indulás előtt még körbetelefonáltunk mindenkit, akit el tudtunk érni, hogy ne aggódjanak, jól vagyunk, s nemsokára érkezünk. Az aggódóknak viszont ennyi nem elég, ők következetesen ki szoktak tartani e förtelmes szokás mellett, így mire hazaértünk 1/2 12 környékén, egyesek már az idegösszeroppanás határán fogadták neveletlen papjukat és csemetéiket. Én ugyan szemembe nem kaptam semmit, annál inkább a gyerekek....

A keddem emiatt teljes depiben telt, engesztelő családlátogatásokkal tetézve. Igencsak rosszul esett nekem a bizalom és megértés mélységes hiánya. Úgy éreztem, semmi értelme nincs a munkámnak. S természetesen tudom , hogy ezzel nagy jókedvre derítettem ama nagy Fenevadat, a Diaboloszt.

Szerdán jött a ráadás: délben, Margittára menet, lekapcsolt az ARR (Autoritatea Rutiera Romana), immár másodjára pár hónap leforgása alatt. Közölték velem, hogy úgy látják, múltkori felszólításuk ellenére sem vagyunk hajlandók lemondani az illegális személyszállításról, s ezért most ezt a törvénybe ütköző cselekedetet büntetni fogják. Egy bizonyos 38/2003-az törvényre való hivatkozással meg is írták a jegyzőkönyvet, miszerint én illegális rendszeres taxijáratot tartok fenn az egyházközség tulajdonában lévő mikrobusszal, és ezt a tevékenységet jelen esetben 200 lejes bírsággal büntetik. Én pedig megkértem őket, hogy vegyék azt is jegyzőkönyvbe, hogy én a felsorolt vádakat nagyon határozottan elutasítom, s közöltem ezzel együtt, hogy ezúttal jogi útra tereljük az ügyet s a bíróságra bízzuk dolgaink orvoslását. Semmi kétségem nincs ugyanis afelől, hogy ezeknek a razziáknak a hátterében a helyi buszsöfőr áll együtt azokkal az emberekkel, akik a saját gesztenyéjüket korántsem tudják már könnyedén kikaparni a tűzből azóta, hogy mi komolyabban ráálltunk a szociális jellegű munkára.

Éppen ezért csütörtökön felkerestem az ügyvédünket, átadtam neki a jegyzőkönyvet, ő pedig rövid időn belül fellebezni fog a döntés ellen.

Ami a héten még említésre méltó, hogy folytatttuk a szociális konyha kiépítését, ezúttal gipszkartonoztuk a mennyezetet, Pápai Balázs szőlősi atyánkfia "közreműködésével".

Sok puszi innen a családnak, köszönöm a sógornak a sok biztatást, s üzenem, hogy természetesen menjen el az asszonnyal Franciaországba a nyáron! A gyerekeket majd mi átvesszük arra az időszakra.